Kint és bent
Kint fortyog a világ
Bent a béke megtalál
Kint szirénák hangja
A belsőt a csend tartja
Kint kuszák a szálak
A belsők rendben állnak
A világ kint őrülten zajong
Bent a belső béke hangol
Kintről harsona hangok
Belül a lélek dalol
Kintről minden omladozik
Belül a lélek nemesedik
Aztán a bent elindul ki
Árad s árad a szeretet kint
Megnyugtat, lecsendesít
Mi kint forr és omlik
Kínt, bajt töröl a bent
Épít, szépít s jóra fordít
Árad a szép a jó kint is
Belső csendből áramlik itt is.
Istentől való a benti világom
Belőle egy darabját hordozom
Vele egy lehetek
Ha a bentet tisztán tartom
Azon múlik a kinti világ sorsa
Mit tükrözök Istenemből vissza
Tiszta tükör tiszta lélek
Miből fény és szeretet éled.
Gulyás Judit 2016.04.18.
ELEMEMBEN VAGYOK
Elénekelem nektek most
Mely elemek éltetnek s hol
Mely elemekből hol állok
Ha Földi lételemre váltok
Vízelemben születtem
Megélem a Tűzelemet
Otthonomba velem lehet
Szélelemmel testvér vagyok
Szerelmemmel most élhetek
Nagy szerelem ez énnekem
Felemel ha elénekelem
Mit súg nékem a szerelem
Védelemben vagyunk mind
Rajta az Isten tenyerén
Kegyelemben, szeretetben
Veled s velem van az Isten
Gulyás Judit 2016.02.28.
ÉLETEK KEREKE
Életek kereke
Életek értelme
A kerék megáll
A lélek kiszáll
Lehull a karma
Nincs több kötés
Elmúlt a fájdalom
Elmúlt a bántalom
Szerelem átszeret
Mindent mi törlesztés
Kiold, kiüt mindent
Mit a sorskerék hordozott
Nincs több törlesztés
Leáll az eleve elrendelés
Sorsunk a kezünkben
Életünknek új az értelme
Marad a fény-elem
Betölt a szer-elem
Minden a helyén
Hálánk az égé
Gulyás Judit 2016.02.03.
ÉGI FÖLDI KÖR 2
Nem e kicsiny Föld csak
Hol a kör született
Égi Földön álltunk együtt
Hol e kör született
Látjuk már az Égi kört is
Mely bennünket lehozott
Hogy Körözve, alászállva
Égi- Földi- Kört alkosson (2014.02.12.)
Ezernyi fényszál felfelé száll
Földi Szíved segíti már
Csillagokig ér már fénye
Napatyánál a másik vége
Ezernyi fényszál szívedből száll
Lélek magod kibújik ám
Földi Fényben Fürdenek ott
Táncolnak vélünk az angyalok GJ 2015.12.07.
Testvérek jöttek messzi honból
Megtalálják égi népük OTT GJ 2015.12.07.
Eggyé válik a két kör
Nincs itt vagy ott csak HON. GJ 2016.01.05.
Száll a fény a hang s jókedv
Véle Száll a Lélek Mag
Föl Föl a magos kék égbe
Aranyatyánk nagy örömére
Égi fénnyel szállunk vissza
De szálaink már égbe szőve
Föl s alá járhatunk
Erősítve égi seregeink
Égi csillag ragyogj be most
Égi tiszta világ jöjj most
Égi áldás beborít most
Égi úton járhatol most GJ 2015.12.07.
HÉT VILÁGBAN JÁRHATUNK
Három világban járunk
Lettettük már félelmünk
Felvettük már a hitünk
Alázatot tanuljuk
Három világ otthonunk
Hét gúnyánkat levettük
Hitünk áthat mindenütt
Való magunk meglátjuk
Három világ beenged
Három világ benned él
Három világ kinyílik
Három világ befogad
Hat világban járhatunk
Változásban világunk
Elengedjük mindenünk
Szeretetben élhetünk
Hat világ az otthonunk
Kapaszkodni nem tudunk
Megtaláljuk fénymagunk
Szeretett világban vagyunk
Hat világunk beenged
Hat világunk bennünk él
Hat világunk kinyílik
Hat világ most befogad
Hetedik égi kapunál
Tiszta fehér ruhában
Szemünk csillag fényében
Beengednek mindnyájunk
Hetedik égi világban
Égi jutalmak várnak
Alászáll a fejünkre
Aranykoronánk lelke
Hetedik égi világból
Költözik le mindenki
Földi világ változik
Égi világba öltözik
GJ 2015.12.09
Égi csillag ragyogj be most
Égi tiszta világ jöjj most
Égi áldás beborít most
Égi úton járhatol most
Gulyás Judit 2015.12.07.
EOZIN
Előttünk jártál
Országokat láttál
Zengetted ősök dalát
Intézted városunk dolgát
Nem is feledünk már
Ez világ tán tisztel
Ottani világ az otthonod
Zivatar felhők oszlanak
Igéző színek bomlanak
Nézzük csempéid gondtalan
Ez világ tisztul már
Otthonunk ünnepre vár
Zsolnay üzenete világlik
Igazi világunk születik
Népünk eredője szikrázik
Gulyás Judit 2015.11.27.
Miasszonyunk
Miasszonyuk
Kisasszonyunk
Aranyló Lángoló
Nagyasszonyunk
Miasszonyuk
Kisasszonyunk
Magdalai
Nagyasszonyunk
Látunk téged
Bennünk éledsz
Minden titkok
Nagyasszonya
Asszonyok asszonya
Szívek vígasza
Életnek eredője
Bennünk ébredsz
Gulyás Judit 2015.12.01.
Aranyló Lángoló Boldogasszony
Ki vagy te bennem élő Nő
Ki bennem lakozol időtlen időktől
Engedd hogy lássalak s értselek
Önnön magamhoz közelebb lehessek
Hol Aranyba borítasz, ha megkérlek
Hol Lángokban égeted minden sejtemet
Perzseled előttem utamat
Aranyporral borítod testemet/lelkemet
Szeretem és elfogadom őt
A bennem élő csodálatos nőt
Ki Anya Szerető s Asszony is
Egyszerre van bennem a teremtő erő
Szeretem és elfogadom őt
A bennem élő csodálatos nőt
Ettől függ jelen múlt s jövő
Én az igazi tökéletes nő
Gulyás Judit 2013.09.16.
Dalra átírva: 2015.05.14.
A NAGY ANYA
Te vagy ki elgondoltál
Te vagy ki ide hívtál
Te vagy ki elvarázsoltál
Te vagy ki ideszültél
Mindened adtad
Ringattál, öleltél
Tápláltál, fáradtál
Sokáig nem aludtál
Sírtam csak,
Fájt a Földi lét
Visszamentem volna
Ha TE nem vagy akkor
Bíztattál, etettél
Énekeltél, szerettél
Lemondtál, sírtál
S mindezt a lányodért
Kísértél, tanítottál
Értéket adtál
Hitet adtál
Mintát adtál
Olyat, mit kevesen
Olyat, mit követhet
Nem csak én
Az egész világ
Hittél bennem
Láttad bennem
Érezted bennem
Azt ki valóban vagyok
Sokunknak adtad magad
Fogadott lányaidnak
Sok Óvódásodnak
Unokáidnak
Tanuljuk tőled
ANYAHITÉT
ANYALÉTET
A NAGY ANYÁT
Gulyás Judit 2015.11.23.
Nincs két világ
Nincs két világ
Ahol a rossz is jó
Csak a másik világ
Ahol minden jó
Nincs két világ
Ahol a lent is fent
Csak másként látod
Csodás jelened
Nincs két világ
Ahol az ott is itt
Csak máshol állsz
Hol világokra látsz
Nincs két világ
Ahol a kint is bent
Csak középen élsz
Lelked legmélyén
Nincs két világ
Ahol bonyolult a lét
Csak egyszerűn
Látsz mindent
Gulyás Judit 2015.11.18.
Csillagoknak
Csillagoknak teremtője, és szíveknek fényessége
Jóságos JóIstenünk, légy kérésünk hallgatója
A Nap felkél és elnyugoszik, Holdika is fényesedik
Csillagok is világolnak, fényben tartják mi utunkat
Ki lakozol a hét égben, reánk szórod gyöngyeidet
Meggyógyítod e világot, hozván neki orvosságot
Hálát adunk az Istennek, Atya Anya s a gyermeknek
Háromszemély egységében, egymivoltu Istenünknek
Gulyás Judit átirat 2015.09.23.
Fújd, fújd
Fényfelhőd előtted
Csak fújd fújd fújd fújd
Vaskor kimegy belőled
Csak fújd fújd fújd fújd
Fényfelhőd feltöltöd
Csak fújd fújd fújd fújd
Minden sejted könnyebb lesz
Csak fújd fújd fújd fújd
Fényfelhőd felveszi
Csak fújd fújd fújd fújd
Vasporral töltődik
Csak fújd fújd fújd fújd
Küld az égbe felhődet
Csak küld, küld, küld, küld
Jöjjön onnan új élet
Éld, éld, éld,éld
Újrakötve
Újrafonva
Újrahorgolva
Újraszőve
Gulyás Judit 2015.09.18.
Hetedhét
Hetedhét világból
Hetedhét mennyekből
Világfa hét ágáról
Érkezik a segítség
Hetedhét országból
Hét kapun keresztül
Hetedik messzi égből
Érkezik a gyógyír
Hetedhét mennyekből
Hét világnak fájáról
Hetedik ég világból
Hét angyal érkezik
Hetedik messzi égből
Hét angyalnak szárnyain
Hét kapun keresztül
Hét szentség megérkezik
Hétvilág kapuján
Hétmennyek országán
Hétrét hajló világba
Megváltás most érkezik
Köszönjük jó Istenünk
Hétvilágból segítesz
Hetedhét országon át
Jóságod elérhet
Gulyás Judit 2015. 09.01.
VÍZ és TŰZ
Víz víz hangzó víz
Víz víz fürdető víz
Víz víz forrongó víz
Víz víz áldó víz
Tűz tűz lobbanó tűz
Tűz tűz avató tűz
Tűz tűz tanító tűz
Tűz tűz eggyé tűz
Víz és tűz viszályt űz
Víz és tűz rosszat kiolt
Víz és tűz békét hoz
Víz és Tűz összehoz
Tűz és víz hangja hív
Tűz és víz oda is juss
Tűz és víz eggyé válj
Tűz és víz szerbe állj
Szöveg
Itt is ott is, kívül s belül
Hol érik, hol sarjad, éled vagy meghal
Juss és vidd szeleknek szárnyán
Az igazi szeretet örök hangját
Víz és tűz, tűz és víz
Segíts érteni a szeretet nyelvét
Víz és tűz, tűz és víz
Segíts hallani szívünk hangját
Gulyás Judit 2015 07.13.
UKKÓ-Boldogasszonyunk
Majdnem elfeledtünk
Utolsó a perc
De már emlékszünk
Jöjj Ukkó a szívünkbe
Jöjj vissza lelkünkbe
Jöjj vissza népeidhez
Homlokodon hordod
Csillagok kék kövét
Szíved a Tengerkék Ég
Lehessünk újra Te
Lehess újra Mi
Váljunk újra egésszé
Jöjj Ukkó táncunkba
Légy velünk örömünkben
Jöjj a köreinkbe
Nyisd fel a szíveket
Hogy szívvel lássunk
Segíthessünk
Göncöl szekérrel
Boldogan zenélve
Jöjj velünk a mesébe
Lásd el a sebeket
Viharokban szerzetteket
Dolgunk megtehessük
Tengri csillaga Ukkó
Emberek Ős Anyja
Mi készen állunk
Egyenesen járhassunk
Legyen példa tetteink
Kikre büszkék gyermekik
Gulyás Judit 2015.06.12.
Fény-Láng-Kör
Láng láng lélekláng
Élet lángja bennem ég
Ég ég bennem ég
Lélek lángja visszatért
Fény fény fényesség
Fényem lángja benned ég
Ég ég benned ég
Lélektestvér jöjj közénk
Kör kör égi kör
Fények fénye beragyog
Ég ég csillag ég
Fényességed körbeér
Gulyás Judit 2015.05.27.
Szél testvér
Szél testvér
Fogadj el
Szél testvér
Dalolj
Szél testvér
Fújj el
Szél testvér
Fogadj el
Szél testvér
Emelj fel
Szél testvér
Vigyél el
Gulyás Judit 2015.05.07.
Csillagok Csókja
Csillagok csókját kapom most
Csillagok üzenetét hallom most
Csillagok hangja bennem él
A csóktól egész lesz minden mi most fél
Csillagok csókját add át te is
Járjon át téged a lélegzet itt is
Fújd csaj fújd testvér már te is
Csillagok csókja a tied is
Napraforgón találod helyét a csóknak
Átfújja tested a csillagok csókja
Kifújja a nyomasztó múltat
Elhozza a benned a nyugalmat
Árad a fény szerte szét testeden
Betölti minden besötétült sejtedet
Leszel csak a fény és a szépség
Ki átnyargal a világok peremén
Gulyás Judit 2015.05.13.
Tündék Királynője
Tündék Tündéje
Lelkünk érintője
Csak adsz magadból
Mindenedet odaadod
Tündeként születtél
Feladatod vezet rég
Mutatod a tündeséget
Érintesz mindekfelett
Asszonyok asszonya
Anyák anyja
Szeretők szeretője
Ez mind Te vagy
Fogadd , mit adunk
Visszafordul a jó
Mit általad kaptunk
Mit Tündeléted adott
Szeretettünk túlcsordulva
Árad csak árad
Felemel minket is
E szeretet áramlat
Aranyágyon fekszel
Szeretetünk megtart
Kezünk simogat
Boldogságod kopogtat
Gulyás Judit 2015.05.07.
HANGFOLYÓ
Hunkapu, Napkapu
Mutasd meg magadat
Röpíts minket keletre
Hol oly nagy a szükség most a kegyeletre
Élő hangunk átszeret
Szeretetünk élővé tesz
Vigyél minket nyugatra
Hol gyermekeink nem csak nyaralnak
Visszhangod szól itt és ott
Lent a völgyben hallod most
Napkorongon szól az éter hangja
Kiemel a most völgyből a hegyre
Mélységben s magasságban
Összefonódik a hangunk
Korongoddal eggyé válunk
Napkapudon által lépünk
Egybehangzik a teremtés
Élet árad szerte szét
Nő és férfi ismét egyben
Hangfolyód már újra éled
Gulyás Judit 2015.04.27.
A Forrongó Víz
Forr a víz, forr a vérünk
Forrnak a felszín alatt a
Ki nem mondott gondolatok
Annyira szeretjük egymást
Hogy azt gondoljuk
Ha nem mondjuk ki , mi fáj
Kíméljük mindig egymást
Sok a tapasztalás arról
Ha kimondod
Sérül mindenki
Fájnak a lelkek
Fáj annak ki kimondja
S fáj annak is kinek mondjuk
Mi a jó? Mi a rossz?
Egyik sem egyik se
Az egész egy nagy tanulás
Arról mennyire szeretünk
Mennyire fogadjuk el a mást
Átlépjük e fájdalmunk határát?
Átlátjuk e a másik világát.
Átérezzük e a másik baját
Átérezzük e hangunk mit okoz
Látjuk e a másikon a hatást
Mit lényünk okoz?
Tán ez az igazi, mit eddig
ARANYKAPUNAK érzékeltünk?
Csak ideálisnak, szépnek,
Fényesnek, aranyosnak láttunk.
De az igazi átlépés az
Ha kinyitjuk szívünk
Megértjük a másikat
Úgy ahogy van
Még akkor is
Ha valami nem úgy sikerül
Nem jönnek át a szavak
Nem értjük értelemmel
Nem értjük mit miért tesz
Nem értjük a küldetését
Nem kell mást tennünk
Csak kinyitni a szívünk
Látni az ő szemével
Látni a másik szemével
Látni a csoport közös szemével
Bízni benne, hogy vezérli
MINDIG a szeretet
Minden korban
Minden időben
Még ha kicsiny földi létünk
Majd felrobban, és
Sírni van kedve
Zokogni attól hogy elveszíti
Azt kit annyira szeret.
Gulyás Judit 2015. 04.23.
Csillagusom, mágusom
Csillagusom, mágusom
Csillámban fürdő kiáradásom
Csillagokban járó drága csodám
Csillagnemzetet képviselő hazám
Pároddal járod már a csillagod
Csillogón csillogsz ragyogón fénylesz
Csillagport szórsz a Tejúton végig
Bearanyazod vörössel a Napot mégis
Ősi esküd felújítod
Leszel az óvó és a vigyázó
A Gondoskodó és a szerető
Támogató és a teremtő FÉNY
Áldás van utadon
Áldást árasztasz mindenhol
Kivirul a rét, beteljesedik az álom
Minden mihez hozzá nyúlsz életté válik
Gulyás Judit 2015.04.22.
Lépd át!
Ha elrontottad: LÉPD ÁT
Ha nem sikerült: LÉPD ÁT
Ha fájdalmad van. LÉPD ÁT
Ha aggódsz: LÉPD ÁT
Ha izgulsz: LÉPD ÁT
Ha rossz napod van: LÉPD ÁT
Ha rosszat álmodtál: LÉPD ÁT
Ha félsz még: LÉPD ÁT
Lásd csak az mi sikerült
Lásd csak azt mi jó
Lásd csak a jószándékot
Minden mást LÉPJ ÁT
Annyi szép van benned: LÁSD
Annyi jót teszel: AZT LÁSD
Körbe vesz sok jó ember is: VEDD ÉSZRE
MINDEN MÁST : LÉPJ ÁT
Gulyás Judit 2015.04.18.
Tavaszi szél súgja
Tavaszi szél megsúgja merre az utad
A bontakozó rügyek kinyitják az odúdat
A zöldbe boruló világunk újjáéled immár
Elsöpör mindent mit kért már imád
Csicsergő madárhangok húznak fel a mélyből
Hallod a hangjuk, leszel a társuk,
Áthat örökre felhőtlen örömük
Leszel vélük a Szárnyalló Fény
Itt a tavasz, súg már a szél
Nyílnak a lelkek, nyílik a tér
Felszállt a sólymunk, itt az idő
E tavasz elhozza, mit vártunk mind
Megremeg régi szeretett világod
Bele kell már ugranod most már az újba
Nehéz az emberlétből az első ugrás
Hisz fel kell adni minden megtanult tudásod
Nehéz az lélegzet, az első ugrás
De vár az a sok elfeledett tudás
Oly nagy szükség van rád is
Kérlek ugorj még ha most fáj is
Látom már az új világot, hol nem lészen fájdalom
Se testnek, se léleknek, egyetlen előnek sem
Begyógyul minden, de minden mi fáj
Aranyok elhozzák az új Baranyát
Szállnak az Aranyok Szerte a vidéken
Egyenként is teszik a dolguk már mind
Gyógyítanak, Énekelnek, Hangolnak a térben
Utaznak már az oly messzi világokba is
Viszik a hangot, viszik az éneket
Viszik a rég nem látott szeretetet
Messzi Világokba hazaérkeznek ismét
Rájönnek sosem mentek el onnét
Gulyás Judit 2015.03.27.
Az új beszéd
Ha csak úgy vagyunk együtt
A szó csak lehúz hang nélkül
A mondat csak üres zene nélkül
A beszéd már nem szolgál
Félrevisz, lehúz, elvisz az útról
Ha elhallgatunk,
S csak egymás szemébe nézünk
Ha átöleljük egymást
Meglátjuk a másikban az Igazit
Az embert, a fényből lévőt.
De ez az ember nem beszél
Csak csillog a szeme
Már nem akar semmit
Már csak szeret
És nem szól semmit,
Mert tudja,
Nem kell a szó Dallam nélkül
Ölel, érint, símogat szemeivel
csak megfogja kezed
Bíztat, támogat
S egységbe hoz
S csak emel téged
S te is elhallgatsz
Benned is megcsillan a fény
Legyen minden együttlét ilyen
Vágyd a csendet,
Halld a hangot
Érezd az érzelmet
Éld át a társad lelkét
S ilyen együttlét
Töltse be életünk
Vegyük észre
A szó dallam nélkül
A dob érzés nélkül
A mondat lélek nélkül
Semmit nem ér
Megérzed az új világ
Új kapcsolódási módját
Vágyod immár
Az érzést,
Az új létezést
Hol nincs már sok szó
Csak néhány,
Mely tisztán érez
Nincs már mondat üresen
Nincs szükség magyarázni
Azt mi benned van
Hisz érezzük, látjuk, halljuk
Mi van embertársadban
Szavak, mondatok nélkül
S ez a való, az igazi a tiszta
Váltsuk le a régi beszédet
Az új módra.
Gulyás Judit 2015.02.02.
LETESZEM KI MÁR NEM VAGYOK
Sok száz élet most is bennem él
Vezérel, áthat minden cselekvést
Egyszerre él a múlt jelen s a jövő
S én csak szeretném érteni, ki is a vezérlő
Keresem, kutatom hol is az igazi létem
Szeretném megfogni kezemmel sorsom
Szeretném meghallani az igazi gondolatom
Mely nem másik embertársamé,
Nem a múltból jövő fájdalomból beszél
S nem is az egyszerű emberléti sértettségből
Rendet szeretnék magamban
Tudni, mikor mi miért van.
S a megoldás oly egyszerű
Itt van az orrom előtt:
Hallom a hangot
Mely tiszta, mint a hó
Melyet akkor is hallok,
Ha minden sötétnek látszik
Ha egyedül vagyok ott belül
A hang segít átszeretni, fénnyé tenni
Mindent mi bennem még nem fehér
Ott és azonnal teszi ezt
Hol még honol a harag, a düh a fájdalom
Magammal kezdem, hisz az a kiindulás
És én magam vagyok ott, már az igazi.
Leteszem azt aki már nem én vagyok
Leteszem azt, amit már rég megtanultam
Leteszem a súlyokat, mit magamra húztam
Leteszem mindazt ami már megoldódott
Leteszem azt is, amit még nem is látok
Kegyelmet kérek minden hibámhoz
Vagyok már csak a tiszta HANG
Ki önmagában is egységben van
Gulyás Judit 2015.01.19.
Sólyom
S d r m r m d l
S d r m r m 's 's
's 'l m 's r m d l
s d r m r m d l
Elcsendesül már a lelkünk
Letesszük most mire nincs szükségünk
Szívünk nyitva egymás felé
Befogadjuk szeretetünk
Visszavárt a Gyula (lelkünk) Völgye
Ősi rítus felélesztjük
Meglátjuk a jövendőnket
Felkészítjük a lelkünket
Ősi eskünk ,egújítjuk
Feladatunk elvállaljuk
Hazánkat így szolgálhatjuk
Öregistent megláthatjuk
Sólyom repül arany szárnyon
Felhők felett Aranyfénybe
Égi áldást hoz most nékünk
Békét hozva Kárpát Honra
Gulyás Judit, Kisberény felé 2014.12.26.
Szállj hang
Hangolunk a térben
Hangolunk a létben
Hangolunk a képen
Hangolunk az embereken
Kérjük a tisztán látást
Fátylak lehullását
Hangok szárnyán
Érkezzen a tiszta kép
Lássunk tisztán
Mindazt mi körülvesz
Érezzük meg tisztán
Mi az mit tennünk kell
Szállj hang, szállj hang
Terjedjen a tiszta hang
Szerte a világon
Tereken át
Hangolódjunk össze
Érezzünk egymást
Hurkokként kapaszkodjunk össze
Mit semmi nem téphet el szét
Épül a kupola
Épül az új tér
Minden ember
Újra él
Gulyás Judit 2014.01.07.
Üdvözlégy Drága Lélek
Üdvözlégy csillagom
Üdvözlégy lélek
Csillagok közül
Látszik már léted
Te vagy a fény
Te vagy az áldás
Te vagy hatodik
Mennyország
Hatalmasra növekszel
Méltón a lelkedhez
Hozod az újat
Hozod a régit
Tanítod a fentit
Megéled a lentit
Kapcsolod a világot
Fordítod az életet
Fáklyád már világít
Fényed már látszik
Érezlek magamban
Segítlek jöttödben
Tanítasz mindünket
Jöttödre figyelünk
A csillagod világit
Lelkünkben felragyogsz
Hozod a fényességet
Viszed az áldozatunk
Adod a kegyelmed
Kapod a SZER-ETETET
Gulyás Judit 2014.11.28.
Magyar virágigézők
ZENG CSENG BONG DONG ZSONG
Zeng a térben minden lélek
Cseng a hang ameddig csak élek
Bong a harang minden időben
Dong az ajtó, amin már beléphetek
Zsong a fejem míg le nem csendesítem
ZENG CSENG BONG DONG ZSONG
Virágom Napom Holdam Csillagom
Virágom csokrait csokorba rendezem
Napom fényét lelkembe beengedem
Holdam kékje világít már bennem
Csillagom vezeti rég elveszett lelkem
Virágom Napom Holdam Csillagom
Gulyás Judit 2014.11.28.
Baál és Ana
BAÁL és ANA
Újra éled már
ANAhita, ANYAHITE
Szívünkben virágban áll
BOL-DOG-ASSZONY
BÁL – DAG- ASAN
Boldogasszonyok
Legboldogabbika
Sosem feledtünk el
Szívünkben Lakhattál
Évszázadokon át
Aranykapudnál
Kitárt karral
Mindig vártál ránk
Áldást kérünk tőled
Gyógyírt sebeinkre
Csillagport szívünkbe
Enyhülést fájdalmainkra
Kegyelmet tévedéseinkre
Gulyás Judit 2014.10.19.
Tükrök Tükre
Tükrök tükre mond meg nékem
Ki is vagyok e vidéken
Vagyok e legjobbja a népnek?
Vagy csak illúzió mit építek e létnek
Vágyom a jó szót,
Vágyom a dícséretet
Verseny ez, vagy csak létezés
Mi a fontos, mi a képzelgés
Egyik részem kifeszíttetné magát
Csak jó szót halljon a téren át
A másik csendben behúzódna
Ha érzi, tette a csodát
Melyik a való, melyik az érték
Néha kérném, ne is dícsérj
Néha meg meghalok
Egyetlen dícsérő szavadért
Egyszerre vezetni vágyom
De egyszerre tudja másik részem
Hagyni kell a társakat is
Hogy megmutassák igazi énjük
Ki is vagyok tükrök tükre?
Miért nem látom magam
Úgy ahogy te tudsz tükrözni
Biztosan szilárdan talpaimon állni
Ha misztériumban megszületek
Szemem csak lehúnyva lehet
Már nem fontos mit mondtok
Ekkor érzem értékét ki vagyok
De sokszor azonnal elillan
Pillanatig tart csak
Felbuggyan a kétely
Tényleg jól tettem a dolgom?
Gulyás Judit 2014.10.31.
Tíz kapudat virág nyitja
A búza mezőben
Kilenc féle virág
Csokorba kötve
Kilenc kapud nyitja
Az első virág
A margaréta
Talpadnál nyíló szirma
Kapudat nyitja
A második virág
A szép liliom
Térdednél nyíló szirmai
Kapudat kinyitja
A harmadik virág
A piros rózsa
Gyökerednél nyílik
Emberléted kapuja
Következő virágod
A szegfű virág
Csokorba kötve
Szerelem kapud nyitja
Ötödik virágod
A Napraforgó
Napatyánkra nézve
Napkapud nyitja
Szíved gyöngyvirágja
Gyöngykoszorúba fonva
Szereted kiárasztva
Szív kapud nyitja
Hangok birodalmát
Harangvirág nyitja
Hangszentélyedet
Bearanyozza
Nefelejts virágod
Szemed világát
Kivirágozza
Kapudat nyitja
A búzamezőben
Kék búzavirág
Kék tengerben
Kék kapud nyitja
Kilenc féle virág
Egy csokorba kötve
Egységbe olvad
A gyémánt folyosódba
Aranykapud most már nyitva
Átléphetsz már rajta
Két szárnyát kitárja
Új világra tárva
Gulyás Judit 2014.10.21. Orosháza és Szentes között
Nem csak test vagyok
Itt állok előttetek
Levetve mindent
Mit rám rakott
A sok évem
Fájdalmakon át
Vezet az út
Világokon át
Röpít a múlt
Ne sajnálj engemet
Ne érezd fájdalmam
Hisz oly csodás ez így
Levetni mindent itt
Felülemelkedni
Önnönmagamon
A legszebb dolog
Mi embernek adatott
Megtanultam
Nem csak test vagyok
Szeretett lelkek
Segítenek most
Érzem a lelketek szeretetét
Mi nem csak a testnek szól
Hanem a léleknek, ki ez által
Sokszor a test hangjával szól
Tisztul e test
Tisztul a város
Tisztán kell állnunk
A megmérettetéskor
Fogadtam már oly régen
Kiteszem elétek Énem
Féltem én akkor rég
Túlélem e ezt is még
Sose gondoltam ez ily könnyű
Csak két szemem be kell hunyni
S harmadikat ki kell nyitni
S ebben csak élni, lenni
Látom csodás lelketek
Érzem a gyógyító kezetek
Látom a táltost, ki gyógyít
Befogadok mindent mi adatik
Gulyás Judit
2014.09.22.
BÁL-KÁNAÁN
BÁL-OKÁN jöttünk össze itt
Nem is tudva mi is ez itt
BÁL és ANA gyermekei
Előtted állunk mind
Nem is békül BÁL
Míg vissza nem adjuk
Párját ANÁ-t,
A hangunkon át.
Száll a hang
Szól a dob
Boldogasszonyunkat
Hívjuk most
Öt forrás fakad itt
Elemek látszanak mind
Szertüzünk ébreszti
ANÁNkat is.
Egyesülnek újra
Tó tükrén szállva
Lelkünkbe fogadva
Kapukat kinyitva
Belépünk mind
A BÁL-KÁNAÁN Földre
Hol elfoszlik minden
Mi fáj és még éget
Gyógyul, éled
Egységbe réved
Minden lélek
Ki most itt ébred
Gulyás Judit
2014.09.22.
A BARANYAI NAGY SZER megélései nyomán
Balokány Dala
Bál-okán
Újra éled már
Sok ember vár
Városunkban már
Dobok hangja száll
Tavad tükrén már
Fogadd bé szívünk
Benned újra most élünk
Gulyás Judit
2014.09.20.
Sárkányember
Vallomás a létben
Vallomás e térben
Legszebb éve
Legszebb évem
Tűzzel várnak
Tűzzé válok
Otthont adnak
Otthont adok
Sziklaszirten állok
Sárkányomra várok
Érkezik a völgyből
Megemel a szirtről
Leszállok a völgybe
Felemel a szirtre
Ritmusos ringás
Érzékeim csúcsán
Lüktet a vére
Forr a vérem
Lehelete perzsel
Befogadja testem
Felrobban a világ
Nyugalom árad
Megáll az idő
Holtponton állunk
Újraindul minden
De már más szinten
Megmarad a nyugalom
És megmarad a lüktetés
Minden egyszerre
Eggyé válva
Egyként állva
Egységben járva.
Gulyás Judit 2014.09.11.
A HÁREMHÖLGYEK SZÍVE
Drága szőke háremhölgyem
Ott a jurtában visszaadtad erre a létre az Uram végre
Feloldottad mindazt, ami volt
Megláttattad vélem mi ott köztünk volt
Ebben a világban továbbra is segítelek
Utunk ismét együtt vezet
Most már nem harcolunk egyetlen férfiért
Te átadtad enyémet, s én meghagyom tiedet
Minden időben nagyon szerettelek
S ez nincs máshogy ebben a létben sem
Hogy hogy lehet hogy régen e két férfi egy volt?
Erre még nincs is tapasztalatom
Most e Földi síkon látom az akkori lelket
De 4 mostani ember hordozza a jelet
Egyik arcán, kettő haján
Negyedik a nemes szívében
Lehet mi is akkor egyek voltunk
Csak most szétszakadtunk
Lelkeink örömtáncot járnak,
ha csak egymásra gondolunk
Vállalom azt, mit erre a létre fogadtam
Légyen az, mit népünknek esküdtem
Itt vagyok Tengri Uram
A tengernyi feladatra nyitva a szívem
Gulyás Judit 2014.08.14.
SÁRKÁNYSZEMEK
Sárkányszemek ébresztenek
Kicsiny sárkány rajtam pihen
Igéző szemek segítenek
Hogy láthassak az ő szemeivel
Érzem, mit sárkány láthat
Szívem szívével együtt dobog már
Szemem könnyben úszik a többiekért
Hisz úgy fáj e harc a sárkány szemeinek
Ha látnánk mind, mit e sárkányszem lát
Nem harcolnánk e földi létben soha már
Hisz mind egyek vagyunk a térben
A harcban önnön magunkat lőjük át a légben
Fáj e harc a sárkány szemnek
Sárkányszívem dobogni kezd
Fogadván eskümet
Sose feledem e sárkányszemet
Szelek szárnyán szállok
Az én sárkányemberemmel
Jön a hang, a sárkányhang belőlem
ezzel teremthetem mostantól életem
Sárkányszívek körözve repülnek
Majd összekapaszkodva spirálban zuhannak
Teljes a bizalom, teljes az egység
A Föld felett nevetve repülnek fel ismét
A Zöld s a Vörös összekapcsolódik
Új elegyét alkotva a Színnek
Idők tengerén újra találkozik
Mi rég nem adatott meg az Létnek
Sárkányhang feléledt bennem
Előjön, ha a itt az idő
Gyógyítja lelkeket e suttogó, sercegő
Néha ha szükséges ordító hang
Gulyás Judit 2014.08.19. - 09.09.
Újjászületve
Leteszem eddigi emberlétem összes hitét
Átváltozik minden, mit igaznak gondoltam eddig
Az életem továbbgördül
Csak az változik, amit látok magamban
Leteszem a terheket, mik nyomják vállamat
Kidobom régi már nem szükséges tárgyakat
Tisztítás, takarítás van most a lelkemben
Most úgy érzem a feje tetején áll minden
Megteszem az első apró lépéseket
Még tétován, mint kicsiny gyermek
Nehéz az út, járatlan nekem
És nem is látom még, mi miért van bennem
Furcsa még ez újdonsült lét
Segítség jön, honnan nem is remélném
Sárkányszemek láttatják új világom
Sárkányember röpít át nem látható hálókon
Sárkányszívek összekapcsolják világunk
Olyat látunk, mi megváltoztat mindent mit átéltünk
Új, de mégis ismerős e kép
Színekben pompázik az egész egység
Minden szín egy szív s egy lélek
Kik már rég összekapcsolódtak a nagy térben
Még harcolnak kicsit egymással a Földi létben
De lelkük már boldogan nevet minden létben
A nagy színes játszmában
Már egy sakktáblán játszanak
Ha mélyen a lelkükbe néznek
Már felismerik egymást az idő tengerén
Kiröpülnek a karma karmaiból
Esélyt kapva arra
Hogy tiszta lappal léphessenek
A teremtés új világában
Élünk e ezzel mi is?
Felnőttünk e erre a feladatra is?
Vagy még kicsit benne lépkedünk
Mindek ideje már rég elmúlt?
Nehéz ez első lépés, tudom
Minden inamban érzem most is
De érzem megéri e tétova lépés
Hisz új világunkban teszünk egy NAGY LÉPÉST!!!!!
Gulyás Judit 2014.08.19.
Tisztító láz
Lázban ég az összes sejtem
Lázban élek minden létben
Éget s átalakít e tisztító tűz
Eléget mindent mit emberlétem hisz
Jó ez az égető belső láz
Mint a perszelő nap a Bugaci pusztán
Már hallom a szél suttogását
Mely hozza az enyhítő eső hangját
Tűz a vízzel keveredvén
Kioltja lángoló parázsló létem
Megszüli az asszonyt
Kinek már akarása nem is vagyon
Mossa világfája összes ágát
Helyet adva új, zöld hajtásoknak
Jöjjetek édes gyermekeink
Átadjuk az Ágat, mit nektek növesztettünk
Vigyázzatok ránk is, mert kell
Használjátok hozott új tudástok
Néha nem is tudjuk
Mit miért cselekszünk
Szülessünk mi is újjá,
Hogy gyermekeink méltón emlékezzenek ránk
Arra hogy tisztán éltünk
Hogy megbecsültük kapott emberlétünk
Utánunk nem a ház s a bútor marad
Hanem a szeretet, mit esendő létünk ad
Ez megmarad időkön, síkokon át
Erre emlékszünk ha más nem is marad
Lélekcsaládunk felismerjük
Akár egy pillantásból
Bevillan a régmúlt léte
Akár egyetlen szóból
Fogadjuk kellő alázattal
De azonnal lépjünk túl a kapott képen
Szeressük át, oldjuk fel mi ott fáj
Öleljük egymást világokon át.
Gulyás Judit 2014.08.14.
A NAGY PUSZTAI BUGACI CSATA
Teremtődik a földi létbe
Mily képet az égben festettünk
Igaz most még csak pár napra
De hamarosan már minden napunkra
Köz-ös-ségben élünk néhány napig
Megélhetjük akkori s majdani világunk
Pusztába Mi visszavágyunk
Egész évben erre szállunk
Száll a lelkünk a puszta felett
Emlékezve arra mi itt lett
Nehezen születő egység
Még szétszedett közösség
De a szívek összetalálkoztak
Ölelések feledhetetlenek
Mosolyok kitörölhetetlenek
A körök összeadódtak
Ha egymás szemébe nézünk
Most már csak a fénylő részünk látjuk
Eltörpül a nagy célt látván
Minden sérelem mi még fáj
Lehet most csak egy pillantás
Lehet, hogy ma csak egy üdvözlés
De jövőre már velük is megszületik
A várva várt nagy EGYSÉG
Letesszük a kicsiny emberlétünk sérelmeit
Hisz semmivé porlik, ha látjuk a népek egységét
Nincs már te s nincs már én
Csak a közösség, mit összehozott az ég
Áldás a népekre, kiket újra összeterelt az Ég
Áldás a fényrészünkre, melyet most átsütött a pusztai Nap
Köszönet az Égi esőnek, mi tisztított mindünk
Megmutatva ki is még mindig az igazi Úr
Változtatni lehet mindenen,
Minden előre megírt sors kereken
Csak látni kell az egészet
S letenni az egyéni célt.
Megtanuljuk, a rossz mit látunk, minket szolgál
S kit sötétnek érzünk, lehet, csak harcol azzal
Mindennek helye s szerepe van
Mindenki a NAGY EGÉSZ része
Gulyás Judit, 2014.08.14. (Kurultaj élményei alapján)
A JURTA S AZ ARANYOK Újjászületése
Özönvíz zúdult ránk
Kimosva minden mi fáj
Elveszik a jurtánk
Miért is e nagy tisztulás?
Megmutatva ki itt az Úr
Mily esendő az ember
Hagynia kell veszni mi kedves
Elfogadni mit elrendel az Úr
Mossa eső a jurtát
Letisztítva az évek porát
De miért kell ennyi?
Miért kell az Özönvíz?
Elfogadom minden cseppet
Elfogadom a hatalmas vizet
Megköszönöm a tisztítást
Hisz ezt Ők jobban tudják
Látom esendő emberlétem
Melyet egy kis özönvíz is kibillent
Fáj, ha veszni látom a jurtát,
De csak mert Aranyok Aranyos lakhelye
Ismét jön a tanítás
Ha feladod legkedvesebb jurtád
Akkor jön az áldás a NAP-ból
Felszárít özönvizet, minden könnyet
Köszönet a Teremtőnek
Minden csepp vízért
Minden tanításért
Minden lenyelt könnyért
Minden barátért
Ki helyt állt a bajban
A közösség ereje
Hatalmas az Aranyos Szegelletben
Gulyás Judit 2014.08.04.
Születésnapodra
Mit is adhat egy asszonyi szív
Mi értékes az emberének?
Pezsgőt, tortát, ruhát
Ez mind elporlik az évek nyomán
Adhatja csupán magát
Szívének összes dobbanását
Figyelmét, támogatását
Az úton vele együtt haladását
Elég-e ez egyszerre
Kitart e ez egy életre?
Vagy viszi a víz amerre kell
Dobbanást, emléket, mind
Adhatok kényelmes otthont
Tiszta ágyat, forró ölet
Sok feladatot az úton
S oly sok tapasztalatot
Adhatok érted remegő szívet
Szerelemben lángoló lelkem
Néha már égetően forró érzelmeket
Melyek átjárják tested, lelked, szellemed
Lehet, megégünk mindketten
De megéri átélni mindazt
Mit népdalunk
szív-fájdalomnak nevez
De vélem jár a sok ember
A teendők sokasága
Minden világban és úton
Minden térben és időben
Elég-e ez még 50 évre
Vagy még azon is túlra
Kérdésre válasz nem is fontos
Csak az, hogy Most Rám Gondolsz
Gulyás Judit 2014.07.30.
Emberemnek félévszázadra
Sok születésnapokat, vígan megélhess
Napjaidat számlálni, most már nem lészen terhes
Adjon a Táltos Nagy hegy, aranyló éveket
Örök ifjan, vígan megélt életet
Ha kísérhetlek egy kicsínyt, én Édes Uram
Én leszek az asszonyok, legboldogabbika
Kéz a kézben járunk most, már a fényben is
Adjon néked a Jó Isten, mindent mit nem is kérsz
Sok ezer évem eltelt már, az én Uram nélkül
Megtanultam értékelni, mi a fontos és mi nem
Fogadlak magamba, úgy ahogy születtél
Minden együtt megélt percért hálát énekelni
Gulyás Judit 2014.07.29.
Sárkány Hölgy
Sárkány Lányként élhetsz
Ki benned már rég felébredt
Tudod már a hol a mélység
Merre fénylik a kékség
Táncunk repít majd egekbe
Szárnyalunk a szépséges fellegekbe
Vérrel áldjuk világunk
Újra testvérként lángolunk
Tűzpiros lángunkkal türkizben táncolunk
Minden rezdülésünk minden hangunk
Minden mozdulatunk minden dobütésünk
Által hatol a sűrű fátylakon
Átlépünk a fátylakon túli világba
Hol megbékél lelkünk összes virága
Megöleljük a jácintot, zsályát,
Táncba visszük a rózsát, a tulipánt
Örömtáncunkban visszahozzuk őket
Ide a fátylakkal élő világba
Hol szétterítjük őket
Oly sok szenvedőnek
A virágok világosságot gyújtanak
A Világok felvirágoznak
Gyermekek újra gyermekek lesznek
S helyrebillen a világok kereke
Gulyás Judit 2014.07.01.
A Csángó világom
Voltam én már csángó
Voltam én már román is
Mindkettő él bennem itt
S harcol bennem még a kettő
Ősi hagyományt élek most
De látom más is voltam régen
Látom a két oldalt, a fájdalmat
Az oly sok szenvedést is.
Lelkemben dúl a népek háborúja
S oly nagyon vágyom a békét végre
Mindkettőt érzem injaimban
Csontjaimban érzem az 500 évet
Mindenki sérült ebben a harcban
Oly sok vér hullott mindkét népben
Elveszett itt minden mi élhetne
Csak sértettség, büszkeség él a mai napra
Ki is volt, ki ezt szította
Kinek a vállát nyomja
Kinek az érdeke még most is
A népek háborúja
Ha minden fél felismerné a másik felét,
A folyamatban látná mindkét helyét
Akkor lelkében maradna e harc
S átszeretné mindkét felét
S magammal ugye nem jó a harc
Ezért letenné a belső kardot
Mert rájön, csak önmaga pusztul
Ha nem szereti át a másik felet
Hiszem, Érzem, Látom, Tudom
Sokak lelkében van már e harc
S érik, a béke, érik a csend
S nyugalmat lel mindkét rend
Kérem a Teremtőt
Békítse ki mindkét felét
Mindkét gyermekét
Szerető karjaiba vegye
Gulyás Judit
2014.07.24.
EGY SZÉP SÁNTA CSÁNGÓ MENYECSKE TÖRTÉNETE KLÉZSÉBŐL
Klézsei ihogatás, hejjgetés
Egy szép csángó menyecske
Megérkezett Klézsébe
Sose megyen innen el
Mert a szüve veszen el ju, ju , jujujujj
Itthagyja a szép szüvét
Össze csángó cinkának
A klézsei kislegények
Emlegetik fejérjét ju, ju , jujujujj
A klézsei nagyhegyen
Tátosok laknak oly régen
Tiszta forrás vagyon ott
Varjak szállnak most már ott ju, ju , jujujujj
Sánta csángó menyecske
Ide hozta emberét
Ki a táltos nagyhegyre
Felmenék most estére ju, ju , jujujujj
Sas madár a magason
Ősök szárnyán szárnyal ott
Minden napra hozzánk száll
Erősítse csángó népét ju, ju , jujujujj
A szép csángó menyecske
Mégis feljut a hegyre
Sok nagy dolga van ott most
Szüv sebeket gyógyit ott ju, ju , jujujujj
Várja zsálya, sas és szél
S három ember újra él
Elmúlik minden ami fáj
Betöltődik ami még hiány ju, ju , jujujujj
Emberével eggyé válik
Fogadása lészen már
Megyen az út együvé
Szolgálnak már mindörökké ju, ju , jujujujj
A szép csángó menyecske
Mire elmegy Klézséből
Nem is lesz már sántácska
Meg is jön már a két lába ju, ju , jujujujj
Gulyás Judit, Északi csángók földje, 2014.07.16.
Tündérország Vár
A Tündérország már vár minket
Kinyitja szirmait, kinyitja kapuit
Befogad minket, csángó s székely
Talán méltók leszünk csonka csángó létezésre
Adjuk majd mink van
S kapjuk majd mijük van
Tanulás, emlékezés, lesz a dolgunk
S csak mellékesen talán mi is taníthatunk
S oly jó, hogy kicsiny csapatunk útjára bocsát
Elengedi vándorjait az igazi szerelem szerrel
E nyáron a Baranya Aranyai fogják a vándorbotot,
Hol egyikünk, hol másikunk viszi a hírét az Aranyoknak
S oly jó,hogy van hová hazajönni
Ahol visszavárnak, ahol csak szeretnek
Viszünk magunkkal mindőtöket a tarsolyunkban, lelkünkben
S itthon is marad veletek lelkünk nem kicsi darabja
Áldottak vagyunk csupán azért, hogy egymásnak vagyunk
A legnagyobb kincs ez mit e Földön kaphatunk
Vigyázzunk is rá, mint a régi világban egy aranyrögre
Hisz a legfényesebb aranynál, gyémántnál is többet ér e LÉT
A KÖR mely elenged, kiáraszt s viszzavár.
Gulyás Judit, 2014.07.09.
Női dolgok
Befogadlak, magamba, teljesen
Úgy ahogy vagy rendesen
Olyan ez, mintha először tenném
Mert valójában így is van.
Mert fájt a női befogadás eddig
Nem nyílt ki az aranykapum,
Bármennyire akartam.
Mire is való az ellazulás?
Mire való a jóga tudás?
Miért is e sok meditáció?
Most már tudom
Rájöttem miért e sok lazítás
Miért e sok technika
Melynek igazi célját senki nem tudja.
Befogadó asszony csak akkor lehetek
Ha testemet ellazítani engedem
Megtanultuk a sok leckét,
De eszembe se jutott
Hol is a miért.
Miért e sok ősi tanítás,
Modern kor emberének mit is üzen.
Lazít, befogad, lélegez, enged
Magába szív, kinyit, szeret
Lazít, befogad, lélegez, enged
Magába szív, kinyit, szeret
Lazít, befogad, lélegez, enged
Magába szív, kinyit, szeret
S ekkor megszületik valami más,
Mit eddig érzett testem s lelkem
Oly mértékű az összeolvadás,
Olyan csodás az összeforrás
Melyért igazából ember teremtetett,
De a feladat, megtalálni a módot, ezt hogy lehet?
Anyagba születtünk,
Elfeledtük mit oly jó tudtunk
Minden eszköz a kezünkben van
Hogy összerakjuk a mozaikokat
Köröttünk a tudás, a miért
Csak ki kell nyújtani a kezünk egymás felé
Gulyás Judit 2014.05.14.
A meglepetés ereje
Ott a dombon
Hol ősök hangja honol
Ott történnek az igazi dolgok
Csak érzed a szeretet hullámát
Érzed az áramlást
Föld ég és ember között
Az asszonyok összhangja
Megszüli az új világot
Lehet, hogy még csak ott
De eljő hamar a nap
Mikor az ott már itt is lesz
Szól a dal, szól a dob
Szólnak a hang-szerek
Egyre több és több
Perdül a láb, forog a szoknya
Eloszlanak a felhők
S kisüt a nap
Jutalmul, válaszul
Mindünknek
Hisz tesszük a dolgunk,
És azért, hogy higgyük tudjuk
mindjárt itt a nap,
Mikor az ott itt is lesz
Vallomást kap az asszony,
s a legszebb kérdést mi kapható:
Megyünk e együtt a fénybe,
Egész hátralévő életünkbe?
S fürdünk a Nap fényében
Igaz még csak kicsínyke időre
Csak úgy mutatóba
Csak hogy el ne veszítsük hitünket
Gördül a gyűrű eredendő helyére
Csordulnak az örömkönnyek
Mindenki szemébe
Megáll az idő, megszűnik minden
Csak a két szempár csillogva
Fonódik össze.
Nem látnak mást, csak egymást
Fonódnak a karok össze,
Ajkak érintődnek
Örömtáncban
Összeforr az
EGY s az ÉG.
Gulyás Judit 2014.06.04.
Szíved Szent Tere
Oly szép e hely,
Ahol megleled,
Barátod, társad,
s gyermeked.
Ez a legszebb nyelv
Melyen kifejezheted
A Tér, mely kapcsolódik
Az Emberek Szent Szívéhez
Olyan hely ez
Amit mindig éreztél
De nehezen adtad át magad
A hétköznapok tengerén
Most hogy meglelted a nevét
Kimondva könnyen odaröppensz
Nyugalmat, békét lelhetsz
Szíved Szent Terében
S a csodás az, ha csak akár ketten is
Egyszerre gondoltok egymás
Szívének Szent Terére
Azonnal eggyé válnak
Már nem létezik Tiéd Enyém.
Csak egyszerre dobban
Egyszerre létezik
A Mi Szívünk Szent Tere
A világ sorsa múlik most e Téren
Tápláljuk- beleadjuk-e a magunkét?
MAG népének nincs más útja
Érzi ezt itt minden Lélek.
Gulyás Judit 2014.05.21.
A Mennyekezőre Keresztanyától
Kicsiny lányka voltam
Mikor keresztanyád lettem
Feladatom akkor még nem értettem
Csak a szívemben helyet adtam néked
Az évek csak teltek
Én is veled együtt felnőtt lettem
Elsodort az élet mellőled
De néha a tavaszi szél összefútt bennünket
Örömet adtál nékünk
Kicsiny ember korodban is
Kit dajkáltam első heteiben is
Ki csak nézett rám szép szemeivel
Ismerős voltam akkor néked
Hisz ősök vére tart össze bennünket
Egy családból jöttünk
Nem számít a sok külön töltött idő
Édesanyád saját testvéremként
Nagymamád második anyámnak láttam mindig
Édesapád is gyermekének fogadott rég
Így összeállt itt a Földön is a régi kép
Oly sok szép emlékkép
Buggyan fel bennünk az idő kútjából
S most Te állsz itt előttünk
Vidám, életerős ifjúként
Vidd tovább, vidd előre
Mit anyáink elkezdtek
Mit apáink, őseink rég megéltek
Légy büszke ága a családfánknak
Kik most a mennyből
Örömkönnyekkel figyelnek minket
Oly büszkék rád
Eddigi életedre
Ők már látják
Mire születtél
Ki is vagy
Ki is lehetsz még
Itt a boldogság elején
Az életed küszöbén
Elhoztam áldásukat
Mi már az új családodé
Légy a család büszke ága
Légy méltó e örökségre
Életed minden perce aranyba boruljon
Csak áldás érjen minden nappal
Mennyasszonyod kezébe adlak most téged
Kit a családfa befogad a legnagyobb örömmel
Életetek legyen oly boldog
Mit most még elképzelni sem tudtok
Éljétek meg mélységes mélyen a szerelmetek
Adassék gyümölcse is a teremtésteknek
A magyar tenger hol most éltek
Hozzon áldást néktek.
Gulyás Judit 2014.04.23-24.
A Gyűrűfűi Boldogasszony
Oly régóta várjuk
Ölelőkarjaidban legyünk
Áldásod add erdőre mezőre
GyönyörűVölgyünket betöltsed
Oly régóta kértük
Áldásodat megkaphassuk
Megfizettük az árát
Egy kisgyermek halálát
Oly sokan kérünk téged
Most már te ringasd
Öleld puha karjaidban
Táplád, etesd égi étekkel
Légy az Égi Édesanyja
Légy az oltalmazója
Ki kicsiny lelkének
Igazi vigasztalója
Adj megnyugvást
a Földi Szülőpárnak
S a falu összes lelkének
Minden Földidnek
Most hogy láttuk arcodat
Könnyeinket most szárítsd fel
Lelkeinknek add most vígaszod
Kegyelmedet tán már kiérdemeljük
Köszönjük a JELEN LÉTED
Köszönjük a FÖLDI JELENÉSED
Köszönjük, hogy tanítottál
Köszönjük hogy vígasztaltál
Kérlek most már
Ne hagyj el minket
Add, hogy minden tettünkben
Megláthassunk Téged
Légy az Oltalmazónk
Légy a Vígasztalónk
Légy a Kegyelmezőnk
Légy az Irgalmazónk
Gulyás Judit 2014.04.08.
Búcsúztató
Osztálytársunk voltál Kedves,
Oly sok élmény fűz össze minket
Kamaszkorunk együtt éltük
Nevetéssel, csínyekkel volt teli akkori létünk
Közösséget teremtettél velünk
Sok-sok együtt töltött óra,
Főleg melyet ellógtunk
Még mindig bennünk emlékként él.
Eltelt a sok év, míg alig láttunk
Úgy tűnt, hogy elvesztettük
De visszajöttél néha közénk
Hogy emlékezzünk a közös évekre
A hétköznapokban elváltak útjaink
Ki erre ment, ki arra, merre vitte a szél
Csak az emlékek maradtak meg
Lelkünknek legmélyén
Most visszatérünk kicsiny faludba
Honnan közénk jártál nap, mint nap
Akkor mi is jártunk világodban egy röpke napra
Melyet nem feledünk majd soha
Hát akkor nem gondoltuk volna
Újra csak búcsúzni jövünk hozzád
Hisz égi utakra vitt már a szél
Égi órákon veszel most már részt
Lelked már szabadon szállhat
Ledobva a Földi ruhádat
Szivárvány köntösöd felvetted
Felhők adják puha ágyad
Röpülj hát végig a tejúton,
Hol vígadva, táncolva várnak az angyalok
Minden sebedre gyógyírt kapsz ott
Mely segít majd annak is ki itt maradott
Gulyás Judit, 2014.04.07.
Emlék-Kéve
Drága kicsiny gyermek,
Ki már csak szívünkben élhetsz
Ki már csillagösvényre léptél
Ki már láthatod valódi arcodat
Ki már látsz minket igazi önvalónkban
Hisz a hely ahol már vagy, örök lakhelyed
Lelked már táncolhat Angyalokkal
Tejúton járhatsz márŐseiddel
Bár még csak most hagytad el Édesanyád mellét
Ki tejjel táplált, életet adott
Épp hogy jártál, épp hogy szóltál
Épp csak most láttad meg a Földi lét baját
Míg vélünk voltál,
örömet adtál
Kacajod, éneked, örömöd
Beköltözött a szívünkbe örökkön
Földi ruhád levetetted
Rövid idő adatott most néked
Kérjük a Teremtőt
Adjon erőt az itt maradottaknak
Hogy lelkük fájdalma enyhülhessen
A szívfájdalom megértésbe forduljon át
Kérdezzük, miért Ő, miért most, miért velünk
Válasz, ha van is, nem ott hol keressük
Kérjük a Teremtőt
Téged elengedhessünk
Továbbléphess a csillagösvényen
Vidd magaddal szívünk összes szeretetét
Vidd magaddal emlék-kévéd
Szülőről, Testvérről, Barátról, Rokonról
Szárnyalj immár szabadon
Légy a népünk fehérsólyma,
Ki leszületett ugyanide,
Utat mutatott mindünknek,
Tanított minket, egytől egyig
De tovább kellett szárnyalnia az idők tengerén
És mi még mindig nem értjük miért.
Gulyás Judit 2014.04.07.
Mindig azt mondják
Mindig azt mondják, sok vagyok
Mert betöltöm a teret hol vagyok
Baj- e az, ha sokszínű jelenem
Baj-e az, ha vinném virágok közé feltöltődni mindteket?
Ha azt szeretném daloljatok velem,
Ha azt vágyom, ezt a csodát átélhessem veletek
A magányban még jobban fájt meg nem értett lelkem
Most hogy az úton társakra leltem,
Még gyorsabb módra kapcsolt a lelkem
Tudom a tempó hatalmas, még nekem is
Tudom, tapasztalásunk együtt egyedüli
Fontos az átadás, de látom már, más módon lehet csak
Úgy ahogy terveztük a jelenléttel
De ugye azt az Népnek terveztük a Szerelemszeren
Sose gondoltam volna, aranyasszonyoknak sem lehet beszéddel.
Hisz mindig tapasztalat átadás volt e körben
Erre épült minden, de lám csak eddig,
Előreszaladt a Baranya Aranya
Gyűjtve a sok gyakorlati tapasztalatot,
Mit átadni csak megéléssel lehet
Megtanultuk a leckét,
S lám, már daloltok mind, s száll a lelketek magosra
Ébred a fénymadár , ébredünk a természettel
Állunk már egyenként is mind, mint az oszlopok
Áldjon meg minket Boldogasszony.
Gulyás Judit 2014.03.21.
Ki is vagyok
Keresem ki is vagyok most
Titulusok, címkékben hol is vagyok?
Egyáltalán kellene-e a címkék?
Kinek fontosak e titulusok?
Lényeges-e hová tartozom?
El kell-e döntenem mely kör az otthonom?
Mikor megélhetem dobbal,
Tűzkörüli tánccal, zenével őseink táncát,
Vagyok ott a Táltos asszony,
De két perc múlva előjön
Arany asszony minőségem,
Mely hangolja, egység behozza
A tűz körül összegyűlt köröket.
De már kapcsol létem a Jógához,
Mikor légzéssel tanítom tisztítani Önvalód
S indul a PRÁNA, megérkezem a Mantrához.
Ebben is otthon vagyok, ez is én vagyok.
A Tűz vonz, elvarázsol, elbűvöl,
Illata fenséges, körbefonó,
Így Tán boszorkány is vagyok?
Ha jurtámba jöttök, szert ülni,
Ha szólhatnak hangszereim
Ha énekhangom véletek száll
Akkor is boldog vagyok,
Másnap, ha bemegyek dolgozni,
Akkor alkalmazott is vagyok,
De hazatérve forró, tüzes szerető létem is megélhetem.
Adom a család melegét, ha fiaimnak főzök
S legújabb énem, ha vetek magot kiskertemben,
Ültetek virágot házam ablakába
Igazán melyik is vagyok?
Ez is az is…
És mindegy ki mit lát
Ez mind én vagyok.
Gulyás Judit 2014.03.24.
Oly jó a világ
Oly jó nékem, hogy velem ébredsz
Oly jó nékem, ha lélegezhetek érted
Oly jó nékünk, ha szívünk egyszerre dobban
S oly jó nékik, ha sóhajtunk értük
Oly jó néked, ha táplállak téged
Oly jó néked, ha ébresztem tüzed
Oly jó nékünk, ha csak a mostban élünk
S oly jó nékik, ha dalolunk vélük
Oly jó nékik, ha értük élünk
Oly jó nékik, ha ölelve öleljük
Oly jó nékünk, ha együtt nevetünk
S oly jó nékünk, ha csak együtt lehetünk
Oly jó a Világnak, ha árasztunk érte
Oly jó a Földnek, ha létezni hagyjuk
Oly jó az égnek, ha mosolyunk látják
S Oly jó a Fénynek ha látjuk a fényét
Gulyás Judit 2014.02.25.
ÉGI FÖLDI KÖR (1 - 2)
Körben létezek,
Ki be lépkedek
Ott is maradok
De ki is léphetek
Várnak a társak
Kik bent állnak
Ők is ki be lépnek
Míg rám várnak
Én is várok
Ha épp bent állok
Van e kint vagy bent
Nem is lényeges
A kör akkor is kör
Ha azon kívül honolsz
A kör megtart
Ha gyengülni akarsz
A kör egységbe hoz
Nincs kint vagy bent
Csak az aranykör van
Hol csak szer-elem van
Nem e kicsiny Föld csak
Hol a kör született
Égi Földön álltunk együtt
Hol e kör született
Látjuk már az Égi kört is
Mely bennünket lehozott
Hogy Körözve, alászállva
Égi- Földi- Kört alkosson
Gulyás Judit 2014.02.12.
ÉGI FÖLDI KÖR 2
Nem e kicsiny Föld csak
Hol a kör született
Égi Földön álltunk együtt
Hol e kör született
Látjuk már az Égi kört is
Mely bennünket lehozott
Hogy Körözve, alászállva
Égi- Földi- Kört alkosson (2014.02.12.)
Ezernyi fényszál felfelé száll
Földi Szíved segíti már
Csillagokig ér már fénye
Napatyánál a másik vége
Ezernyi fényszál szívedből száll
Lélek magod kibújik ám
Földi Fényben Fürdenek ott
Táncolnak vélünk az angyalok GJ 2015.12.07.
Testvérek jöttek messzi honból
Megtalálják égi népük OTT GJ 2015.12.07.
Eggyé válik a két kör
Nincs itt vagy ott csak HON. GJ 2016.01.05.
Száll a fény a hang s jókedv
Véle Száll a Lélek Mag
Föl Föl a magos kék égbe
Aranyatyánk nagy örömére
Égi fénnyel szállunk vissza
De szálaink már égbe szőve
Föl s alá járhatunk
Erősítve égi seregeink
Égi csillag ragyogj be most
Égi tiszta világ jöjj most
Égi áldás beborít most
Égi úton járhatol most GJ 2015.12.07.
Dallal szóló Dala
Fortyog a vérem
Belülről még égek
Ki van belül
Ahol még égek
Kinek fáj ,
Ha segíteni nem tud
Ha nincs rá kérés,
S nincs rá eszköz
Nem fogadja el
Mit másra sors mér
Akarja menteni
Mit más nem is kér
Miért nem elég
Ha cipelem sajátom
Miért akarok vinni
Másra kimért sorsot
Miért nem válthatom
A világot ki MOST
Törölhetem el
Mi szenved még
Miért csak tiszavirág
Mit tenni tudok én
Miért nem elég neki
Ki bennem él
Miért fárad ki
Ki bennem él
Miért nem tud mindig
Pörögni, forogni
Világnak baját
Akkor is felveszem
Ha saját hátam
Azonnal szétreped
Tudom, érkezik
Égi segítség
Visszahozza erőm,
Mert minden szívből jön
Meggyógyul minden
Mi arra érdemes
Eltörlődik a fájdalma
Minden embernek
Addig is lelkemből
Csak szól a dal
Nincs is már más
Ki bennem most él
Hadd lehessek csak a Dal
Ki eltöröli a kínt
A bánatot, a keservet
A Szenvedést, A nehéz sorsot
És azonnal betölti
Az üres helyét
Szer-elemmel, Test-vérséggel
Nyugalommal, békességgel
Gulyás Judit 2014.01.31.
GÖMBÖLYŰ KEREK PUHA VILÁGOM
Kerek a világom, nem lesz soha szálkás
Gömbölyű tudok csak lenni semmi más
Puha létem megosztom véled
De ne várj tőlem sohase keményet
Létem a gömb, a kör s a labda
Puha bőröm odaadom néked
Homlokodon puha párna ragyog
Simogatni nékem ez oly nagy dolog
Bevonlak lelkem finom gömbébe
Gyermeki létedet újraélheted közepébe
Ringatlak, ölellek puha karomban
Befogadlak téged a minden koromba
Fogadj el te is mindent úgy, ahogy van
Levetkőztem mindenem előtted
Állok előtted tisztán, pőrén ahogy kell
Vigyázz rám óvón, ahogy apa gyermekére
Gyönyörű izmaiddal ölelj szorosan
Védelmezz óvó karoddal
Néked adom mindenem mim van
Tiéd a kerek puha s gömbölyű világom
Gulyás Judit 2014.01.13.
Égi Ménes
Fényből jöttél, fénybe mész
Égi ménes téged kísér
Csillagokhoz tart már utad
Vigyázzák majd minden lépted
Lásd az utad, lásd a fényt
Szívünkben majd mindig élsz
Égi ménes dobogása
Világokon kísér át
Vidd hírét a Földi létnek
A Tejúton már fényben élhetsz
Leteszed most e Földi köntöst
Lecseréled az égi díszre
Lelkünkben most elengedünk
MAG-unkba most bekerülünk
Szívünk szeretete végigkísér
Áldott legyen minden Testvér
Gulyás Judit 2014.01.01.
Játékország = Aranyország
Játék már egész életem
Játékként látom a tiédet
Játék a munkám, játék a létem
Játékként élek párommal szépen
Nézd a játszó gyermeked
Hogyan él a játékban
Játsz véle, játsz érte
Éld át gyermeki éned
Játsz még a pároddal
Játszátok át éltetek
Játsz csak játsz
Jutalmad nem játék lészen
Jutalmad a legnagyobb adomány
Mit teremtőd néked ád
Aranyország éled benned
Boldoggá lesz minden perced
Gulyás Judit 2013.12.10.
Violácska
Én édes Violám
Tündér Violám
Körök, jurták között
Zengedezve járhatsz
Körök, jurták között
Zengedezve járhatsz
Hozol fényt s áldást
Amerre csak járhatsz
Gulyás Judit 2013.11.27.
SZÁRNYAINKKAL SZÁLLVA
Szárnyainkkal szállva
Szállunk fel az égbe
Ünnepel az ég is
Vélünk táncol mégis
Régi s az új kör együtt örül
Nevetésünk messze hangzik
Hangunk elszáll az égig
Vélünk táncol az ég is
Megnyitjuk az Égikaput
Felépítjük a szívek hídját
Átjárhatunk most már rajta
Bebújhatunk már alája
Híd lett szívek közt
Híd lett ég s Föld közt
Híd a régi és új közt
Híd a világok közt
Gulyás Judit 2013.11.25.
SZÍVELÜNK
Szívemmel látlak
Szívemmel érezlek
Szívemmel szeretlek
Zaratoth 2013.11.20.
Szívemmel burkollak
Szívemmel ringatlak
Szívemmel ölellek
Szívemmel csókollak
Szívemmel szívellek
Én édes szerelmem
Gulyás Judit 2013.11.20.
Érzem a szívemmel a szíved
Látom a szívemmel a lelked
Összefonódik a szívem s a szíved
Egymásba fonódik a szívünk és szívük
Együtt dobogva a szív útján megyünk!
Együtt szeretve szívelünk!!
Zaratoth 2013.11.20.
Regős voltam álmomban
Regős voltam álmomban
Regöltem a világban
Régi regét mesélek
Öregisten kedvére
S minden ember üdvére
GJ 2013.07.17.
(Regős voltam álmomban
Regőst láttam álmomban
Regős lásd meg utadat
Lásd, hogy utunk összeér
Összeér a Nap alatt.)
Dalunk gyógyít sebeket
Dalunk gyógyít lelkeket
Dalunk gyógyít Életet
Dalunk gyógyít Élőket
Dalunk gyógyítja Földet.
Szél testvér tisztíts meg
Víz testvér itass meg
Napapánk nézz le ránk
Földanyánk ringass már
Öregisten adj erőt.
Gulyás Judit 2011.11.11.
Dallam :Regős Sziránszki József
Beavató ima
Szívemet gyógyítani átadom
Vigyétek angyalok s táltosok
Tégyetek vélem mit akartok
Szórjatok angyalport sebeimre
Szedjetek szét elemeimre
Vigyetek, vigyetek fel az égbe
A mennyei seregek elébe
Fogadjatok ismét be az égbe
Majd vigyetek, vigyetek le a mélybe
Hol Földanya fogad a méhébe
Szívem után vigyétek lelkemet
Mossátok tisztára véremet
Áldjátok meg a vizeket
Égessétek meg ha kell kezeim
Tűzben, s lázban égnek sejtjeim
Gulyás Judit 2012.02.06.
Táncoló Csodaszarvasom
Táncoló csodaszarvasom
Mutass irány utamon
Táncolj vélem világok között
Ébredj vélem emberek között
Refr: Táncoló táncoló csuda csoda szarvasom
Táncoló csodaszarvasom
Röpülj velem hol a szükséget látod
Hozzunk reményt a Földre
S vigaszt a most még szenvedőkre
Táncoló csodaszarvasom
Odaadlak a világnak
Mint anya összes kincsét
A szenvedő fiának
Táncoló csodaszarvasom
Hozzuk le a Földre
Őseink csodás tudását
S szőjük át e mostani világgal
Táncoló csodaszarvasom
Hozzuk el a hangot
Mit égiek zenélnek
Emberiség üdvének
Táncoló csodaszarvasom
Adjunk erőt a férfiaknak
Hogy az egek gyönyörű tengerén
Újra velünk táncoljanak
Gulyás Judit 2012.02.26.
A délvidék Őrzői mi lettünk
A délvidék Őrzői mi lettünk
A város felett a Mecsekben
A déli gyepűk védői mi lettünk
A város felett a Tubesen
Keletről a Holló a Zengőnél
Nyugatról a Vörössárkány a Jakabhegynél
Délről a Fehérgalamb a Tenkesnél
Középről a Baranyai Váraknál
Szer-tüzünk megépült
Szívünket beletettük
Lüktető ereinkké válva
Szívünkké átváltozva
Felettünk a csillagok fényei
Alattunk a város csodás fényei
Összeolvadnak tűzünk ereivel
Ébred a város, ébred a lélek
Testvérekké válunk
Kis országunk minden városában
Testvér lelkek jöjjetek
Jöjjetek vélünk a Déli gyepűkre
Gulyás Judit 2012.04.13.
BAL-ATON
Bal-aton
Édes Balaton
Szabadságot hozol nékünk
Röpülünk véled az idők tengerén
A végtelenséget s az időtlenséget mutatod nékünk
Őseink tengerét mutasd meg nékünk
A szeretetedben fürdőzünk
Még ha hideg is vagy még
De jő a nyár, s vársz reánk
Drága Balaton, Áldás Rád
Gulyás Judit 2012.03.30.
REPÜLJ FEHÉR SÓLYOM
Repülj fehér sólyommadár
Repülj végig az öreg Dunán
Repülj végig a Kárpát-hazán
Vidd el az én üzenetem
Ébrednek a lelkek
Szerte a Kárpát-hazán
Repülj fehér sólyommadár
Repülj végig az öreg Dunán
Repülj végig a Kárpát-hazán
Kísérj minket a fény utunkon
Segítsd lelkünk a vándor úton
Hozz áldást az égi útról
Repülj fehér sólyommadár
Repülj végig az öreg Dunán
Repülj végig a Kárpát-hazán
Repülj végig a Szőke Tiszán
Repülj végig a Maros partján
Gulyás Judit 2012.04.28.
Forrásasszony
Forrásasszony ébredj fel
Tisztíts meg a vizeket
Adj nékünk bő forrás vizet
Hadd itassuk gyermekinket
Nagyatyám nézz le rám
Földanyánk ringass el
Nehéz sorsom vállalom
Magányosan is járom
Vándorlás az életem
Vándorútra kélek
Napatyám hallgass meg
Add mellém ki vélem jár
Előttem a rónaság
Előttem sárga virág
Előttem egy szép ország
Előttem egy új világ
Gulyás Judit 2012.08.01.
Hun Létem
Hunok törzséből jöttem
Hunok vére ereimben
Megszakad az ősi átok
Tiszta vér árad sejtjeimben
Hunok dobja kezemben
Hunná válik jelenlétem
Bejárom a Kárpátokat
Összegyűjtöm nemzetemet
Gulyás Judit 2012.08.14.
Véremmel áldom e Földet
Véremből áldozom e Hazának
Minden csepp vér mi hullott e hazáért
Forduljon át áldássá az élő hazáért
Gulyás Judit 2012.07.22. Erdély
Jurta gyerekek
Földanya
Éganya
Jurtaanya
Fényanya /Emberanya (Emberek anyája)
Forrásasszony
Zeneasszony
Boldogasszony
Szépasszony
Napanyánk
Holdanyánk
Aranyanyánk ( Aranyosanyánk)
Aranyapánk (Aranyosapánk)
Ükanyánk
Szépanyánk
Áldásotok
Szálljon Ránk
Gulyás Judit 2012.06.29.
Aranyfény
Aranyfény borítja a völgyet
Aranyfény borítja a hegyeket
Aranyfény borítja Erdélyföldjét
Aranyfény borítja a népeket
kik itt élnek
Aranyfény borítsa lelkünket
Aranyfény borítsa a fákat
Aranyfény borítsa a fenyveseket
Aranyfény borítsa szép világunk
Aranyfény borítsa a testvéreket
Aranyfény boruljon az ellenségekre
Aranyfény boruljon Erdély minden népére
Aranyfény boruljon a Székelyekre
Aranyfény boruljon a Csángókra
Aranyfény boruljon a Gyimesiekre
Aranyfény boruljon a Moldvaiakra
Aranyfény boruljon még a Románokra is
Lássák meg testvérek vagyunk
itt a Földön
Hisz emberként élünk
Aranyfény borítsa a Világot
Aranyfény borítsa Földet
Aranyfényben ússzon a világ összes népe
Hogy békében szeretetben éljen
Aranyfény működjön a világban
Aranyfény borítsa az anyagi világban élőket
Aranyfény boruljon a Földre,
Hogy aranyfényben emelkedjünk fel az égbe
Aranyfény áradjon lelkünkön keresztül a világba
Aranyfény boruljon minden élőre
Aranyfény boruljon a vizekre
Aranyfény boruljon a levegőre
Aranyfény boruljon a Föld elemre
Aranyfény boruljon minden élőre
Aranyfényben ússzon a lelkünk
Aranyfényben álljon minden esőcsepp
Aranyfénybe boruljon egész világunk
Aranyfénybe boruljanak a csillagok
Aranyfényben jöjjenek emberek újra e Földre
Aranyfénybe boruljon a világunk
Aranyfény legyen a világban,
s a tejúton
Aranyfény boruljon életünkre
Aranyfény boruljon gyermekinkre
Aranyfény boruljon unokáinkra
Aranyfény boruljon minden rokonunkra
Aranyfény boruljon a távolabbi rokonságra
hisz minden élő ember a rokununk
legyen az székely, magyar, csángó, román, német,
vagy moldvai, vagy cigány
Aranyfény boruljon az emberiségre
Segítsünk felemelkedni bolygónknak
Aranyfénybe borítani mindent
Aranyfény boruljon lelkünkre
Hogy kitörjünk a magasba
Aranyfény boruljon a Hargitára
Aranyfény boruljon a Pilisre
Aranyfény boruljon Matchu Pitchu-ra
Aranyfény boruljon Mecsekre
Aranyfény boruljon a Tubes alatt lakókra
Aranyfény boruljon Tenkesre
Aranyfény boruljon Zengőre
Aranyfény boruljon Jakabhegyre
minden hegy lábánál élő emberre
Aranyfény boruljon a lelkünkre
Aranyfény boruljon minden élőre
Aranyfény boruljon a vizekre
Aranyfényt lásson minden élő ember
Lássa a szépséget mi e földön van
Aranyfény boruljon a lelkünkre
Gulyás Judit 2012.07.22.
Erdély, Hargita és Csíkszépvíz között
Úrnőm áldd meg
Úrnőm áldd meg egységünk
Föld méhébe vidd szívünk
Tűz víz föld és ég
Teremtőmmel egy vagyok
(Gulyás Judit) 2013.03.12.
Úrnőm áldd meg egységünk
Föld méhébe vidd szívünk
Tűz víz föld és ég
Teremtésre kész vagyunk
(Gulyás Judit) 2013.03.12.
Úrnőm fond a kört fénnyé
Fényt sötétet egységgé
Tűz víz föld és szél
Köss minket egységgé
Holló
Várom, Vágyom
Föld mélye megnyíljon
Bíborban táncoljon
Szárnyaljon az álmom
Karak
Sej haj állj elő szekér
Túl a vízen felhőt hajt a szél
Csűrbe rakd a búzát
Sej haj állj elő szekér
(Népdal)
Őseim Dala
(Úgy gondoltam eső esik népdal dallamára)
Gyökereim megtaláltam
Föld gyomráig eljutottam
Idő kútját megízleltem
Őseim már bennem élnek
Szépapámig eljutottam
Subáját már felöltöttem
Furulyáját hallom érzem
Tanácsait fogadom élem
Sasok szárnyán szállok újra
Erdők mezők rétek fölött
Zeng a lelkem lélek húrja
Hegedűm szól újra s újra
2013.01.28.
Jelen világ új tudását
Szívünk szüli szerelemből
Rezegj lelkünk magasokba
Repíts minket új utakra
2013.03.18.
Jövőt épít jelen létünk
Fénytemplomban él a lelkünk
KözŐsségünk újra éled
Őstudásünk rezgőn ébred
Gulyás Judit 2013.03.25.
Rám hegy dala
(Réka dala dallamára)
Édes uram óh nézz le reánk
Nyíló virág kerted alján
Szívünk kinyit, ha RÁd gondolunk
Véled élve virágozunk
Szívünk tárva kapud előtt
Elfeledtük ős-tudásunk
Lábunk remeg lábad előtt
Oly jó hogy RÁd találtunk
Sokszor jártunk a tetejeden
Megszólaltál a lelkünkben
Adtál erőt szeretetet
Tanítottál RÁM hegyeden
Add meg nékünk,
Mit meg kell kapnunk
Hadd fürdessük,
Áldott népünk
S LÁm a világ virágozik
Új világ ébredezik
Szívünk árad minden felett
Hegyek völgyek rétek felett
Arany fénnyel borítja
Lelkeinket szabadítja
Megszólal a ÉLET hangja
Gyógyult világot borítja
Gulyás Judit 2013.03.13
2013.03.21.
hajnal Rámhegy tiszteletére
Rezgő dal
Rezgő zengő szerető világ
Rezgesd sejtünk minden zugát
Zengesd létünk minden hangját
Szeresd a világ összes fiát
Rezgő zengő szerető világ
Csak szeresd létünk összes lányát
Rezgető szerelem, zengető lételem
Szerető lelkek szerető sejtek
Rezgő zengő szerető világ
Egyszerre lélegzünk,egyszerre rezdülünk
Egyszerre lépünk, egyszerre szeretünk
Szeretünk szeretünk szeretünk szeretünk
Rezgő zengő szerető világ
Fel e Földről fel az égig
Naptól napig, mindenek napjáig
embertől emberig, lélektől lélekig
Gulyás Judit 2013.03.25.
ZENGŐ ÉS REZGŐ SZÜLETÉSNAPJÁRA
(Sok születés napokat c népdal dallamára)
Szavakkal el nem mondható, mit tőletek kaptunk
Elvittetek bennünket egy másik világba
Sok új tudást és barátot nékünk adtatok
Hangotokra rezdült már mindennapi életünk
Szereztetek nékünk sok sok dobtestvért
Ha sokan összegyűltetek, együtt zengtetek
Mit földi ember átlépni nem tudott
Ti rezgéstekkel szívünket nyitottátok
Utaztatok vélünk már, a világokon át
Kibontódott sok régi tudás mi bennünk rejtőzött
Kérjük a teremtőt sokáig zengjetek
Sok sok dalt vélünk rezgessetek
Gulyás Judit 2013.04.20. Dupla Dobszülinap (Kassai Petronellával)
Kicsi lelkemhez
Elhagynak
S én csak szeretek
Bántanak
S én csak szeretek
Megcsalnak
S én csak szeretek
Elfordulnak tőlem
S én csak szeretek
Elmennek
S én csak szeretek
Bármi van
én csak szeretek
szeretek, s szeretek
szeretlek, szeretlek
Élek
s csak szeretek
Minden élőt
csak szeretek
Megőrültem
s csak szeretek
Nem fogad el a világ
s csak szeretek
De Így van jól
Ha csak szeretek
Szeretlek nappal és éjjel
Szeretlek Most és Mindörökké
Szeretek, s csak szeretek
Szerelemmel szeretek
Ki vagyok én?
hogy csak szeretek
Hol vagyok én?
ha csak szeretek
Ki szeret engem?
Ha én csak szeretek
Szeretnek engem?
ha én csak szeretek
Hol vagyok én?
hogy csak szeretek
Hol Szeretnek engem?
Ha én csak szeretek
Ki szeret engem
Ha csak szeretetek?
De így van jól
Ha én csak szeretek!
Nem baj
Ha csak én szeretek!
Bármi van
én csak szeretek
Szeretlek, szeretek
Szertelek s csak szeretek
Szerelemmel szeretek
Szerelemmel szeretek
Gulyás Judit 2013.03.12.
ALÁZATOS IMA
Eljön a széllel, az égi eső,
arcomat mossa a fény szerető.
Földre lehajtom a vén fejemet,
kezedbe adom az életemet.
Bennem az élet, élni akar,
bűnöm a testem, de mindent takar,
Lelkemből imám, ha felszabadul,
Hegedűm (Lantom) hangján P(z)endül a húr.
Égen és földön elénekelem,
élet forrásában merítkezem.
Néha a szellemek kísértenek,
jóságos lények segítenek.
Fának a bokornak imádkozom,
tűzzel és vízzel eltáncolom.
Kővel és földdel énekelem,
teremtett léttel teremthetem.
Végtelen úton magam vagyok,
tündérek kísérnek és angyalok.
Embernek lelkén, ha segíthetek,
lényével, testével egy lehetek.
Hét az a világ hol ébren vagyok,
nem tudom, melyikbe maradhatok.
Lelkem a testemből néha szakad,
dobom hangjától egybe marad.
Világnak fájából én létezem,
mind a hét ágából merítkezem.
Életnek vízéből virágozom,
tiszta alázattal imádkozom.
2011.11.08.
Vers:Sziránszki Regős József
Dallam: Gulyás Judit
Arany létem meséje
Asszony létben létezem
Arany létem ébresztem
Lelkem táncol égiekkel
Emlékezik összes sejtem
Világ fáját kihajtatjuk
Minden ágát virágozzuk
Idő kútját átugorjuk
Földanyácskát vigasztaljuk
Összeér a Nagycsaládom
Minden tagja készen áll már
Lelkem csordul szeretettel
Szívem áraszt szerelemmel
Arany kort hoz létünk
Minden sebet begyógyítunk
Öröm-létet adunk néktek
Nem lészen több szenvedéstek
Összetartjuk nemzetségünk
Közelebbit s a távolabbit
Összefogjuk nemzetinket
Testvérségben létezhettek
Gulyás Judit 2013.04.17.
A 46. születésnapomra
(Sok születés napokat c népdal dallamára)
Sok születésnapokat vígan megéltem
Napjaimat számlálni sose volt terhes
Köszönet néktek, kik vélem tartottatok
Hálám árja szívetekig hatoljon
Kísértetek engemet a boldog napokban
Mellém állottatok a nehéz napokban
Jó szóval, szeretettel láttatok el
Mély gödrökből kihúztátok lelkem
Válást és sok csalódást vélem átéltetek
Láttátok, mit még nem láttam, de nem ítéltetek
Segítő kezetek felém nyújtottátok
Ezért hálám árja szívetekig hatoljon
Együtt átéltünk sok boldog napokat
Áttáncoltuk életünk vígabb napjait
Együtt sírtunk és együtt nevettünk volt.
Összekapaszkodva az élet is könnyebb volt.
Szívemben hála árad szívetek felé
S kérem a Teremtőt éltetek teljesedjék
Százezresen kapjátok a jót, mit nékem adtatok
Boldog a lelkem hogy mellettem állotok.
Gulyás Judit 2012.11.21.
Rezdül a Föld
Remeg a Földünk
Rezdül az Országunk
Helyreráz Földanyánk
Ébreszti Lelkünket
Drága Földünk emelkedj
Csillagösvényre kerekedj
Égi úton véled jövünk
Egek kékjét aranyba festjük
Szárnyalj égi hullámokon
Vigyél minket szárnyaidon
Sajátunkat leporoljuk
Új tollakba öltöztetjük
Kicsiny lelkünk érted rezeg
Fogadd létünk szeretetben
Felfénylik emberlétünk
Fénytemplomunk felépítjük
Gulyás Judit 2013.04.23.
4,9 es földrengés ihlette vers (04.23. 0:28-kor)
BALLADA A NAGY SZALA SZÁLAIRÓL
Vezírek is megérkeztek
Táltosok kis magja összegyűlve
Aranyasszonyok sokasága
Úgy, mint régen összegyűltek
Keresték a hangjuk,
Keresték a szívük
Keresték a szálat
Mit 500 éve elhagytak
Nehéz az indulás
Nehéz a keresés
Ki kell nyitni a szívet
Ki kell nyitni az eget
A beszéd nem elég
A szó nem elég
Nem értjük még
Egymás lelkét
Száll a himnusz,
Száll a lélek dal
Égi akarat alászáll
Égi üzenet szívekbe száll
Béke dala, élet dala
Eggyé válik
Táltos erő, élet erő
Eggyé válik
Eggyé válik test s lélek
Ki miben létezik mindegy
Szíriuszi üzenet
Megtölti a szíveket
Angyalok is táncolnak
Ragyog szemünk,
Megérkeztünk
Feladatunk elvégeztük
Gulyás Judit 2013. május 7. Nagy Szala után
NAPKAPU
Aranyfénybe (szi szi szi lá)
Bíborba (dó dó ti)
Szentséges (dó dó ti)
Koronánkba (szi szi szi lá)
öltözött (mmm)
a felkelő (szi szi szi)
Nap (lá)
Láthatja
minden
ember
kit elhozott
a lába
a lelke
a hegyre
Keresd
Őt
ott hol
élsz
S engedd át
szíveden
a fényét
Fényösvényen
Jutsz a
Napkapuig
Napkapuból
fényösvény
áramlik
Szívedig
Újra él a
NAPKAPU
Újra él
A FÉNY
Újra él
SZIVED
KAPUJA
Gulyás Judit 2013.05.22.
ZEN KERTEMBEN
d r d r r d r r m r m
Zen kertemben ébredek
m f m f f m f
Madárrajok Zenélnek
f s f s s f s s f s
Nagy boldogan csivitelnek
s s f m f m r m r d
Élet-halál fáját betöltnek
Hol is jártam ez idáig
Ha nem hiányzott e dal
Merre járt a lelkem eddig
Ha nem kerestem a hangjukat
Nem késő még a reggelt várni
Nem késő még megtalálni
Nem késő még felébredni
S nem késő még megpihenni
Zen kertemben szól a dal
Minden virág értem van
Kiülök a közepébe
S megtaláltam önmagam
Gulyás Judit 2013.06.18.
Bagoly Úrfi és a Király Úrfi
Reptetési idő van
Kirepülnek a fészekből
Mindketten egyszerre s
Elindulnak világot látni
Bagoly Úrfi a Napok városába
Szeretet városából délre szállva
Összeköti a szerelmet a nappal
Az anyai szív véle száll
Király Úrfi Budára tart
Keresi helyét mint az ősi Vár
Nemesi Vérét Tudja már
Még keresi Népét de nem soká.
Anyjuk dolga csak a vándorlás
Repülni utánuk, s etetni őket
Hagyni hogy szárnyukat próbálják
S mögéjük állni a szükségben
Útjukra szállva az Úrfik
Megváltják majd világunk
Összekötik új világunk
Városokat s Világokat
Gulyás Judit 2013.08.02.
Sólyomvére
Sólyomvére a szívemben
Sólyomvére a lelkemben
Sólyomvére megszületett
Sólyomvére bennem lüktet
Repülj repülj Sólyomvére
Szállj szállj fel a magos égre
Vídd hírét az igazságnak
Feszítsd szét a kalitkánkat
Magos égbe vígy el minket
Védelmezzen Sólyomvéred
Ősi erőd éledjen fel
Égi erők érkezzenek
Gulyás Judit Apajpuszta, 2013.08.14.
Szer-elem Van
Szerelem van a szívemben
Szerelem van a lelkemben
Szerelem van a Földünkön
Szerelem van a világ(unk)ban
GJ
Szerelem van fönn és lenn
Szerelem van kinn és benn
Szerelem van a létben
Szerelem van a fényben
Zaratoth
Szerelem van földön, égben
Szerelem van férfiban, nőben
Szerelem van itt és most
Szerelem van mindörökkön
Zaratoth
Az Él-elem már éli világát
A Kegy-elem már éli kegyelmét
A Szer-elem már éli szerelmét
Hármasságuk jelenti életünk értelmét
GJ
Gulyás Judit 2013.08.21-22 .
Zaratoth 2013.10.27
Aranyló Lángoló Boldogasszony
Ki vagy te bennem élő Női minőség
Ki bennem lakozol időtlen időktől
Engedd hogy lássalak s értselek
Önnön magamhoz közelebb lehessek
Hol Aranyba borítasz, mit várnak az Emberek
Hol Lángokban égeted minden sejtemet
Felperzseled előttem utamat
De cserébe aranyporral borítod fájdalmam
Lángol, ég, izzik szerelmetes szívem
Éltembe Aranyló Fényfi érkezett
Lángjaimat Földdel borítja
Sebeimet arannyal gyógyítja
Összeforr a két lélek s a két szív
Életfonal, lélekfonal már csak egynek látszik
Lelkemben lecsendesedik a láng,
S Aranyló Áldást hoz az ikerláng
Gulyás Judit 2013.09.16.
Baranya Aranya
Baranya Aranya téged Vár
Lakhelyed már a BaranyaVár
Aranyban, bíborban vár a lelkem
Kitárom szívem szívednek Lelkem
Gulyás Judit 2013.09.16.
ZARATHOT
Kedvesem Zarathot, Kedvesem
Túléltük az időket rendesen
Harcosok harcosa érettem
Küzdelmed végre értelmes
Te vagy a szív harcosa
Te véded a Földön az életet
Te vagy maga a küzdelem
Ki minden síkon győzhetett
Harcos társaid mind megleled
Váll vetve véditek a szerelmet
Elnyeritek Grál Hölgyek Szívét
Teremtő társaitok Szívszerelmét
Lesztek sokan s egyre többen
Kik eggyé lesznek a Teremtővel
Pár a párral, Harcos a Grállal
Körökben élve tartjátok a Létet
Felépül az új világod
Benne véled élhetek végre
Magányom felszámolod
Örökre száműzted világomból
Vártam rád századokon át
Hiányod fájó volt a világokon át
Hálám küldöm a Teremtő felé
Hogy életem Társát idehozta elém
Gulyás Judit 2013.10.15.
KazárVár
Kazár Város Ősi város
Ébreszd magad ősi földön
Ősi erőd éledjen
Ősi fényed létezzen
Légy maga a Fény
Ősi tudás érkezzen közénk
Új világ szelét érezd most
Erőt ad sok ősöd ott
Halld meg a tűz moraját
Halld meg a szél hangját
Halld meg a víz csobogását
Halld meg a föld suttogását
Érezd a tündék érintését
Apró lépteik kopogását
Sóhajuk értünk remeg
Hálánkat ki sem fejeztem
Élő város élő Kazár
Élő Vizek élő Földek
Élő Tüzek élő Egek
Ébredező Emberek
Gulyás Judit, Kozármisleny 2013.10.08.
Szerelembe emelj
Emelj, emelj, szerelembe emelj engem
Vigyél egekbe viszlek fellegbe
Vigyél a Földre Viszlek a Fénybe
Emelek, emelek, szerelembe emellek
Emelj, emelj, szerelembe emelj engem
Vigyél a Hegyre viszlek a Rétre
Vigyél a Völgybe Viszlek a Vízbe
Emelek, emelek, szerelembe emellek
Emelj, emelj, szerelembe emelj engem
Fürdess a fényben Fürdetlek Aranyban
Ringass karodban ringatlak ölemben
Emelek, emelek, szerelembe emellek
Emelj, emelj, szerelembe emelj engem
Ölelj a Nappal Ölellek a Holddal
Bízzál bennem, megbízok benned
Emelek, emelek, szerelembe emellek
Gulyás Judit 2013.09 vége
VÍZ MOSÁS
Víz mossa testem tisztára
Víz mossa lelkem fehérré
Kimossa belőlem
Mindent mi nem kell
Víz mossa testem tisztára
Víz mossa lelkem fehérré
Küküllő- Zeteváralja
Gulyás Judit 2013.05.20.
HAVAS BOLDOGASSZONYUNK
Havas Havas Boldogasszony
Édes Anyánk, Teremtő Anyánk
Szerető Anyánk fényt adó Anyánk
Bennünk élő, szerető Fény
Göröngyös úton jutunk el házadig
Tudjuk te mégis vársz ránk
Nem számít épített e a házad
Szívünkben örök lakhelyed áll
Segítséged, oltalmad kérjük
E csendes szeretet árasztásban
Vidd a szeretet hullámát
Oda hol a hiánya van a fénynek
Segítsd átszeretni, fénnyé tenni
Hisz ő is gyermeked,
s örök természete a fény
Segítsd visszatérni eredendő létét
Megszülető új hazánknak
Te lészel Védelmezője
Mind oltalmad alatt állunk
Kegyelmedben részesülve
Gulyás Judit 2013.08.05.
A Fényfi Születése
Drága Férfi szüless újjá
Életed légyen a Fényben újra
Hozd le a csillagot ismét a Földre
Teremtő erőd áraszd a Égre
Újra te Légy a Fény s a Csillag
Mely szívünkben vöröslő parazsat izzaszt
Lángolj fel gyönyörű édes tűz
Tisztító lángod fájdalmunk űz
Emeld fel a Nőt az égbe melléd
Isteni léted találd meg ismét
Jutalmad lészen az igazi Nő
Mellette jön el igazi jövőd.
Gulyás Judit 2013.09.17.
Aranyos szegelletünk
Szerelmes szívünk örömtáncot jár
Együtt dobog, együtt jár
Lelkeink tánca egekig repít
Teremtőnk színe elé
Kicsiny lelkek vélünk jönnek
A Grál kapun keresztül leszületnek
Befogadja Ember s a Föld
Béke honol már Földünkön
Megtaláltuk Forrásunk
Aranyba borult minden síkunk
Jutalmunk az Aranyos Szegellet
Hol honol csak a Szerelem
Jöjjetek vélünk drága lelkek
Szívünk lelkünk értetek rezeg
Minden sejtet átformáljuk
Aranyfénnyel borítjuk
Új világban leszünk mind
Földanyánkkal együtt fürdünk
Szerelemben, boldogságban
A legnagyobb teljességben
Gulyás Judit 2013.09.09.