Lázban ég az összes sejtem
Lázban élek minden létben
Éget s átalakít e tisztító tűz
Eléget mindent mit emberlétem hisz
 
Jó ez az égető belső láz
Mint a perszelő nap a Bugaci pusztán
Már hallom a szél suttogását
Mely hozza az enyhítő eső hangját
 
Tűz a vízzel keveredvén
Kioltja lángoló parázsló létem
Megszüli az asszonyt
Kinek már akarása nem is vagyon
 
Mossa világfája összes ágát
Helyet adva új, zöld hajtásoknak
Jöjjetek édes gyermekeink
Átadjuk az Ágat, mit nektek növesztettünk
 
Vigyázzatok ránk is, mert kell
Használjátok hozott új tudástok
Néha nem is tudjuk
Mit miért cselekszünk
 
Szülessünk mi is újjá,
Hogy gyermekeink méltón emlékezzenek ránk
Arra hogy tisztán éltünk
Hogy megbecsültük kapott emberlétünk
 
Utánunk nem a ház s a bútor marad
Hanem a szeretet, mit esendő létünk ad
Ez megmarad időkön, síkokon át
Erre emlékszünk ha más nem is marad
 
Lélekcsaládunk felismerjük
Akár egy pillantásból
Bevillan a régmúlt léte
Akár egyetlen szóból
 
Fogadjuk kellő alázattal
De azonnal lépjünk túl a kapott képen
Szeressük át, oldjuk fel mi ott fáj
Öleljük egymást világokon át.
 
Gulyás Judit 2014.08.14.

Szerző: Gulyás Judit